Az alkil-poliglikozidok-fázis viselkedésének fizikai-kémiai tulajdonságai

Bináris rendszerek

A C12-14 alkil-poliglikozid (C12-14 APG)/víz rendszer fázisdiagramja eltér a rövid láncú APG-étől. (3. ábra). Alacsonyabb hőmérsékleten a Krafft-pont alatti szilárd/folyékony régió képződik, ez széles koncentráció-tartományban. A hőmérséklet emelkedésével a rendszer izotróp folyadékfázissá változik. Mivel a kristályosodás kinetikailag jelentős mértékben késleltetett, ez a fázishatár a tárolási idővel helyzetét változtatja. Alacsony koncentrációknál az izotróp folyadékfázis 35 ℃ felett két folyékony fázisból álló kétfázisú tartományba változik, ahogy az általában nemionos felületaktív anyagoknál megfigyelhető. 60 tömeg% feletti koncentrációknál minden hőmérsékleten folyadékkristályos fázis képződik. Érdemes megemlíteni, hogy az izotróp egyfázisú régióban a nyilvánvaló áramlási kettős törés figyelhető meg, ha a koncentráció éppen alacsonyabb, mint az oldott fázis, majd gyorsan eltűnik a nyírási folyamat befejeződése után. Azonban nem találtunk többfázisú régiót, amely elvált volna az L1 fázistól. Az L1 fázisban egy másik gyenge áramlási kettős törésű régió található a folyadék/folyadék keverhetőségi rés minimális értékének közelében.
A folyadékkristályos fázisok szerkezetére vonatkozó fenomenológiai vizsgálatokat Platz et al. Olyan módszerek alkalmazása, mint a polarizációs mikroszkópia. Ezeket a vizsgálatokat követően a koncentrált C12-14 APG oldatokban három különböző lamelláris régiót veszünk figyelembe: Lα_{l ,}Lα_lhés Lαh. A polarizációs mikroszkóp szerint három különböző textúra létezik.
Hosszú tárolás után egy tipikus lamellás folyadékkristályos fázisban polarizált fényben sötét pszeudoizotróp régiók alakulnak ki. Ezek a régiók egyértelműen elkülönülnek az erősen kettős törő területektől. Az Lαh fázis, amely a folyadékkristályos fázis régió közepes koncentrációtartományában, viszonylag magas hőmérsékleten fordul elő, ilyen textúrákat mutat. Schlieren textúrák soha nem figyelhetők meg, bár erősen kettős törő olajos csíkok általában jelen vannak. Ha egy Lαh fázist tartalmazó mintát lehűtünk a Krafft-pont meghatározásához, a textúra egy jellemző hőmérséklet alá változik. Eltűnnek a pszeudoizotróp régiók és a jól körülhatárolható olajos csíkok. Kezdetben nem kristályosodik ki a C12-14 APG, helyette egy új, csak gyenge kettős törést mutató liotrop fázis képződik. Viszonylag magas koncentrációknál ez a fázis egészen magas hőmérsékletig kitágul. Az alkil-glikozidok esetében más a helyzet. A nátrium-hidroxid kivételével minden elektrolit a zavarosodási pontok jelentős csökkenését eredményezte. Az elektrolitok koncentrációtartománya körülbelül egy nagyságrenddel alacsonyabb, mint az alkil-polietilén-glikol-éteréké. .Meglepő módon csak nagyon csekély különbségek vannak az egyes elektrolitok között.A lúg hozzáadása jelentősen csökkentette a zavarosságot. Az alkil-poliglikol-éterek és az alkil-poliglikol-éterek közötti viselkedésbeli különbségek magyarázatához feltételezzük, hogy a glükózegységben felhalmozódott OH-csoport különböző típusú hidratáción ment keresztül az etilén-oxid-csoporttal. Az elektrolitok szignifikánsan nagyobb hatása az alkil-poliglikol-éterekre arra utal, hogy az alkil-poliglikozid-micellák felületén töltés van, míg az alkil-polietilén-glikol-éterek nem vesznek fel töltést.
Így az alkil-poliglikozidok úgy viselkednek, mint alkil-poliglikol-éterek és anionos felületaktív anyagok keverékei. Az alkil-glikozidok és az anionos vagy kationos felületaktív anyagok közötti kölcsönhatás vizsgálata, valamint az emulzióban lévő potenciál meghatározása azt mutatja, hogy az alkil-glikozid-micellák felületi negatív töltéssel rendelkeznek a pH-ban. tartomány 3 ~ 9. Ezzel szemben az alkil-polietilénglikol-éter-micellák töltése gyengén pozitív vagy nullához közeli. Az ok, amiért az alkil-glikozid micellák negatív töltésűek, nem teljesen ismert.